Erdély, 2009, vége

Drága Barátaim!

Ezzel a képpel búcsúzom a 2009-es erdélyi útinapló utolsó bejegyzéseként.
Remélem, hamarosan új fejezetet indíthatok új kirándulásainknak!

péntekig puszi mindenkinek:
Kati :)

Marosvásárhely

És végül Marosvásárhely klasszikusokkal, Róth Miskával és Czeizel Balázzsal. Utóbbi épp sorsjegyet vásárol. Időutazás.

Békás-szoros

Röpke hét hónap elteltével folytatom, illetve befejezem a 2009-es erdélyi kirándulásunk útinaplójának írását. Hát igen. Azért kell naplót írni, hogy az ember ne felejtse el az impresszióit. Én már elfelejtettem, így a Békás-szoros verbális emlékek nélkül marad....
Azért a retinánkba rendesen beleégtek ezek a képek, ugye??

A Gyilkos-tó és a Cohárd expedíció

l







Áldottuk a sorsunkat, hogy összehozott bennünket Bálinttal, a sofőrrel. Ha ő nincs, akkor bizony fel sem merült volna bennünk, hogy a Gyilkos-tó fölé magasodó hatalmas és meredek, Cohárd nevezetű szikla megmászható. De Bálint jött és győzött: meggyőzött minket arról, hogy ezt egy hetvenéves nénike is képes megmászni.... Elhittem neki. Az erőltetett menetben mászott túra során azonban ez a kis mondatocska többször felsejlett bennem: nyolcvanéves nénikének éreztem magam... De milyen jó, hogy mégis fölmentünk mi öten: Bálint Vezér, Dózsi, Judit, Beni és én, mert káprázatos látvány tárult elénk odaföntről! Judit külön hősies volt, hogy ezt a nehéz túrát végigcsinálta reszkető lábakkal: szegény gyomorrontás következtében iszonyúan le volt gyengülve.
A reszkető lábak érzését aztán mi is megtapasztaltuk a hegyről lefelé jövet: a szindróma jellegzetességei alapján el is kereszteltük reszkető térdeinket "cohárd-térdnek".

Vénasszonyok nyara

Mmmmm, de finom volt ez a kis szeptemberi napfürdőzés a... ööö izé, hol is? Mindenre én sem emlékezhetek!
Csak azt tudom, hogy itt volt a mézárus.
A zseniális panorámaképet (hű mekkora a fejem!...) Beninek köszönhetjük. (Köszönjük, Beni :)

Karcfalva

Fogadjunk, hogy ha azt mondom, Karcfalva, bután néztek magatok elé? Ugyeugye? Milyen jó, hogy körmölgettem azt a csokipapírt?
Segítségképpen ideteszem nektek az erődtemplom egy kis részletét a hihetetlen profilú véresorrú Máriaszoborral...

Raffaello

A művön szereplő személyek csak a képzelet szülöttei. Bárminemű hasonlóság valós személyekkel csakis a véletlen műve.

Röhögésterápia a Hargitán

Tessék kérem visszaidézni ezt a hangulatot! Végig így röhögtünk, de ezen a szép napon ott fönt a hegyen a dácsában, mindent felülmúlt a hömpölygő sírva-nevetés! Halljátok Beni nevetését???
Ebben a konkrét pillanatban, emlékszem, éppen a jelen nem lévő osztálytársainkról folyt a csevej , - időnként váratlanul felbukkanó véreshurka sztorikkal fűszerezve... :)
Nekem most is nevetnem kell, ha ránézek a kokojzától lila fogaitokra :))))

Út a Hargitára

Az az igazság, hogy halványulnak máris az emlékek, lanyhulnak az impressziók....
Úgyhogy nesztek, itt egy unalmas beszámoló.
Naszóval.
A szokásos hargitai partinkra lehetett menni lovaskocsival, az is nagyon jó, de néhányan persze a hosszabb gyalogtúrát választottuk, az meg még jobb. (Mér van az, hogy Beni minden ilyesmiben benne volt? :)
Ilyen szépséges helyeken mendegéltünk.

Csicsói káposztás gigaparti

... és végre megérkeztünk Csíkcsicsóba, várva várt helyünkre, ahol régi kedves házigazdáink, Sanyi és Zsóka, illetve Gábor és Erzsike vártak minket. S hogy mivel? Természetesen töltött káposztával. (elnézést a kép minőségéért)
Én Gáboréknál laktam, ahogyan két évvel ezelőtt is, no és ez a káposzta itt a képen Erzsike alkotása volt: meg kell hogy mondjam, egy műremek!
Csicsóról amúgy most nincsen több képem, mármint a faluról vagy az emberekről.
Csak ez a káposzta maradt itt mementónak.....

Mindenesetre ez is elég nekem, hogy felidézzem életem talán egyik legjobb estéjét!
Az történt ugyanis, hogy Benivel mászkálhatnékunk támadt e kiadós vacsora után (mily meglepő :), és miután összeszedtük a másik háznál, azaz Sanyiéknál lakó barátainkat, hát nekiveselkedtünk a csicsói éjszakának!
Életem egyik legjobb buliját éltem át ezen az éjszakán!!
Elmentünk a szüreti bálba. Beni, Szabózsuzsi, Judit, Enikő és én a lányok részéről, és két fiú volt ember a talpán ezen a nehéz éjszakán: Balázs és Ottlik Gyuri. Ők táncoltattak minket őrületes tempóban megállás nélkül éjjel háromig... Na és a duhaj csapatunkhoz csatlakozó gumicsizmás helyi erők, akik olykor a fenekünkbe kapaszkodva próbáltak segíteni ingatag egyensúlyukon...

Szóval sírva-röhögve táncoltunk, és üvöltve énekeltük a például Delhuszadzsónt is játszó élő zenekarral együtt, hogy Nika sze perimenóóó. Mer ilyen számok voltak ám, meg még ilyenebbek, Ó édes Katinkám meg Dalolj csak jó harmónikám, satöbbi, meg lakodalmas rock stílusban átírt Illés számok, ilyenek. Isteni.
Szóval aki nem jött velünk, hát erről maradt le!

Kilátás a Szent Anna-tó feletti dombról

Szent Anna-tó

Én még sohasem jártam eddig a Szent Anna-tónál, ezért nagy várakozások előzték meg ezt a látogatást.
Azt kell mondanom, a látvány minden elvárásomat felülmúlta. Gyönyörűséges.
Páran fejünkbe vettük, hogy körüljárjuk a tavat. Nem volt rá sok időnk, hiszen a busz könyörtelenül indult tovább egy óra múlva. Azt mondták, nem várnak meg, ha késünk :), így aztán igyekeztünk...
Jelentem, jóval kevesebb, mint egy óra alatt simán meg lehet kerülni a tavat nem túl gyors sétával. És megéri, mert elképesztő gyönyörű.
(Vigyázat: sokszemű krokodilok is laknak a tóban!)

Büdös-barlang

Aki az én szubjektív csacsogásom helyett profi beszámolót olvasna, az látogasson inkább ide: http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=1158 )
Viszont akinek megteszi az én útilapum is, akkor az idehallgasson:

Ebéd után aztán nem adtuk fel. Folytattuk utunkat a hegyre, immár a kénes Büdös-barlangot véve célba. A neve nem véletlen: a barlang tényleg büdös!
A fiúk kellemesen bizsergető érzésről számoltak be hm.. ott középtájon..... Én semmi ilyesmiről nem tudok mesélni. (nem is vagyok fiú...)

Bálványos

ő






Egy várromot szerettünk volna megnézni Bálványoson a hegy tetején. Útközben egy helybéli asszony kicsit riogatott, hogy aztán igyekezzünk majd lefelé, mert este hét után már nem tanácsos az úton kóborolni: ő ugyanis minden este látja az ablak mögül a medvéket! Kicsit úgy voltunk vele, hogy na persze, jó kis legenda..., és baktattunk tovább föl a hegyre rendületlenül.
Jócskán benne jártunk már az erdőben, amikor egyszer csak három román férfi szaladt lefelé lélekszakadva izgatottan kiabálva, hogy medvét láttak!! Több se kellett nekünk, hátra arc, irány vissza. Egyedül a két adrenalinfüggő túratársunk, Beni és Bálint voltak azok, akik medve ide, medve oda, mindenképpen szerették volna megmászni a hegyet. Nem kis veszekedésembe került, mire sikerült Benit leimádkozni a hegyről.
Úgyhogy inkább a jó hangulatban elköltött biztonságos ebédelést választottuk gyöngyöző sör és Erika méggyöngyözőbb kacaja kíséretében (szinte hallom:). Néhányan ilyen szépséges pisztrángot ettünk, ami jó választásnak bizonyult. Na és mit ittunk hozzá itt a medvésben?? Bizony, Ursus sört! Na és kit láttunk az étteremben a szomszéd asztalnál? Bizony, a három menekülő román férfit(igazság szerint az egyikük külföldi volt, mert a másik kettő angolul beszélt vele)! Vidám sörözgetésüket látva erősen felmerült bennem a gyanú, hogy az étterem beépített emberei lehettek... Az mindenesetre biztos, hogy fellendítettük az étterem forgalmát.
A dolog hitelessége miatt el kell mondanom, hogy bár Beni előtt két hatalmas korsó sör tornyosul, de bizony ő itt nem ivott egy kortyot és nem evett egy falatot sem! Úgyhogy senki ne higgyen a szemének. (A szerk.)