Csicsói káposztás gigaparti

... és végre megérkeztünk Csíkcsicsóba, várva várt helyünkre, ahol régi kedves házigazdáink, Sanyi és Zsóka, illetve Gábor és Erzsike vártak minket. S hogy mivel? Természetesen töltött káposztával. (elnézést a kép minőségéért)
Én Gáboréknál laktam, ahogyan két évvel ezelőtt is, no és ez a káposzta itt a képen Erzsike alkotása volt: meg kell hogy mondjam, egy műremek!
Csicsóról amúgy most nincsen több képem, mármint a faluról vagy az emberekről.
Csak ez a káposzta maradt itt mementónak.....

Mindenesetre ez is elég nekem, hogy felidézzem életem talán egyik legjobb estéjét!
Az történt ugyanis, hogy Benivel mászkálhatnékunk támadt e kiadós vacsora után (mily meglepő :), és miután összeszedtük a másik háznál, azaz Sanyiéknál lakó barátainkat, hát nekiveselkedtünk a csicsói éjszakának!
Életem egyik legjobb buliját éltem át ezen az éjszakán!!
Elmentünk a szüreti bálba. Beni, Szabózsuzsi, Judit, Enikő és én a lányok részéről, és két fiú volt ember a talpán ezen a nehéz éjszakán: Balázs és Ottlik Gyuri. Ők táncoltattak minket őrületes tempóban megállás nélkül éjjel háromig... Na és a duhaj csapatunkhoz csatlakozó gumicsizmás helyi erők, akik olykor a fenekünkbe kapaszkodva próbáltak segíteni ingatag egyensúlyukon...

Szóval sírva-röhögve táncoltunk, és üvöltve énekeltük a például Delhuszadzsónt is játszó élő zenekarral együtt, hogy Nika sze perimenóóó. Mer ilyen számok voltak ám, meg még ilyenebbek, Ó édes Katinkám meg Dalolj csak jó harmónikám, satöbbi, meg lakodalmas rock stílusban átírt Illés számok, ilyenek. Isteni.
Szóval aki nem jött velünk, hát erről maradt le!

Kilátás a Szent Anna-tó feletti dombról

Szent Anna-tó

Én még sohasem jártam eddig a Szent Anna-tónál, ezért nagy várakozások előzték meg ezt a látogatást.
Azt kell mondanom, a látvány minden elvárásomat felülmúlta. Gyönyörűséges.
Páran fejünkbe vettük, hogy körüljárjuk a tavat. Nem volt rá sok időnk, hiszen a busz könyörtelenül indult tovább egy óra múlva. Azt mondták, nem várnak meg, ha késünk :), így aztán igyekeztünk...
Jelentem, jóval kevesebb, mint egy óra alatt simán meg lehet kerülni a tavat nem túl gyors sétával. És megéri, mert elképesztő gyönyörű.
(Vigyázat: sokszemű krokodilok is laknak a tóban!)

Büdös-barlang

Aki az én szubjektív csacsogásom helyett profi beszámolót olvasna, az látogasson inkább ide: http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=1158 )
Viszont akinek megteszi az én útilapum is, akkor az idehallgasson:

Ebéd után aztán nem adtuk fel. Folytattuk utunkat a hegyre, immár a kénes Büdös-barlangot véve célba. A neve nem véletlen: a barlang tényleg büdös!
A fiúk kellemesen bizsergető érzésről számoltak be hm.. ott középtájon..... Én semmi ilyesmiről nem tudok mesélni. (nem is vagyok fiú...)

Bálványos

ő






Egy várromot szerettünk volna megnézni Bálványoson a hegy tetején. Útközben egy helybéli asszony kicsit riogatott, hogy aztán igyekezzünk majd lefelé, mert este hét után már nem tanácsos az úton kóborolni: ő ugyanis minden este látja az ablak mögül a medvéket! Kicsit úgy voltunk vele, hogy na persze, jó kis legenda..., és baktattunk tovább föl a hegyre rendületlenül.
Jócskán benne jártunk már az erdőben, amikor egyszer csak három román férfi szaladt lefelé lélekszakadva izgatottan kiabálva, hogy medvét láttak!! Több se kellett nekünk, hátra arc, irány vissza. Egyedül a két adrenalinfüggő túratársunk, Beni és Bálint voltak azok, akik medve ide, medve oda, mindenképpen szerették volna megmászni a hegyet. Nem kis veszekedésembe került, mire sikerült Benit leimádkozni a hegyről.
Úgyhogy inkább a jó hangulatban elköltött biztonságos ebédelést választottuk gyöngyöző sör és Erika méggyöngyözőbb kacaja kíséretében (szinte hallom:). Néhányan ilyen szépséges pisztrángot ettünk, ami jó választásnak bizonyult. Na és mit ittunk hozzá itt a medvésben?? Bizony, Ursus sört! Na és kit láttunk az étteremben a szomszéd asztalnál? Bizony, a három menekülő román férfit(igazság szerint az egyikük külföldi volt, mert a másik kettő angolul beszélt vele)! Vidám sörözgetésüket látva erősen felmerült bennem a gyanú, hogy az étterem beépített emberei lehettek... Az mindenesetre biztos, hogy fellendítettük az étterem forgalmát.
A dolog hitelessége miatt el kell mondanom, hogy bár Beni előtt két hatalmas korsó sör tornyosul, de bizony ő itt nem ivott egy kortyot és nem evett egy falatot sem! Úgyhogy senki ne higgyen a szemének. (A szerk.)

Kézdivásárhely

Kézdivásárhely a lefittyedő erkéllyel - amely két éve még jobb állapotban volt - , kávéval, és a mindig vidám Benivel....
Köszönet Andrásnak (és Orbán Balázsnak) a saját fejlesztésű duplikált szemüvegben előadott rögtönzött előadásáért.

Zabola

a

Ha valakinek netán problémája lenne Zabola felidézésével, hát csak emlékezzen a busz szőnyegén szétkent kutyaszarra. Aminek azonban hatalmas jelentősége volt! Nevezhetnénk akár égi áldásnak is. Hiszen ha mindez nem történt volna meg, akkor nem juthattunk volna be ebbe a szépséges és számomra különleges templomba. Nekem azért különleges, mert bevallom, én még sosem jártam olyan templomban, melynek a közepén van az oltár. Az egyedülálló nagyméretű menyezetkazettákról nem is beszélve.
De hála a fent említett szennyeződésnek és az azt eltávolító önfeláldozó Moncsinak, miután konstatáltuk, hogy sajnos zárva a templom, addig-addig bíbelődtünk a tisztaság helyreállításával, míg végül megérkezett a lelkész is és kinyitotta nekünk a templomot.

(Utóirat: ezúton kérek elnézést az életlen fotókért. Ha valakinek lenne használhatóbb képe, küldje el és rögvest lecserélem.)

Az ezeréves tölgy

Ehhez a békebeli hangulathoz nem is fűznék hozzá semmit....
(Külön felhívnám a figyelmeteket a harmadik képen Dózsa Domonkos profiljára :))

Zágon

Zágon.
Ebben a gyönyörű, arányos és harmonikus épületben található a világ legunalmasabb múzeuma.
Megkérdeztük a nénit, hogy mire számíthatunk, mielőtt kipengetjük a nemtomhány lejt a belépőre, mire biztosított róla, hogy nagyon megéri, hiszen HÁROM emlékszoba is található a házban!
Erre lelki szemeim előtt felsejlett egy korabeli bútorokkal berendezett emlékszoba Mikes Kelemen íróasztalán hagyott tollával és megkezdett emlékiratával, vagy éppen Kiss Manyi szobája a zongorán felejtett tüllel, melyen talán még halványan érezhető a parfümje illata is, ehelyett azonban a három emlékszobát csupán falra ragasztott fényképek jelentették.


(Hiteles kordokumentum: A képen maga Kiss Manyi magyaráz nagy hévvel az iroda vezetőjének...)

Sepsiszentgyörgy

Tapasztalatból tudom, hogy az emlékek a kis pillanatnyi benyomások hatására elevenednek fel leginkább. Mert ugye, ha azt mondom, hogy Sepsiszentgyörgy, akkor fogadjunk, hogy (tisztelet a kivételnek) kevesen tudjátok, melyik városról is beszélek, na de ha azt mondom, hogy itt volt az elesős néni, akkor ugye mindenkinek rögtön beugrik a Kós Károly Múzeum?? Igen, igen, e szép épület kapuja előtt esett meg, hogy egy néni hihetetlen sebességgel landolt kis csoportunkban. Igen, Móni karjaiba repült, és hátulról én markoltam a grabancát, miközben az ingatag holdjáró cipőjén billegett szegény.
Na, hát ez volt a Kós Károly Múzeum.

Gelence

Emlékeztek, mennyire éhesek voltunk, míg utaztunk Gelencére? És emlékeztek, hogy a buszban fölelevenítettük a két évvel ezelőtti csodálatos lakomát, mellyel Pityu Atyáéknál vártak minket, és megpróbáltuk kitalálni, hogy vajon töltött káposztával vagy töltött káposztával várnak-e idén minket?
És ugye arra a döbbenetre is emlékeztek, amikor éjjel tizenegykor megérkeztünk, és megláttuk az üres asztalt? No és éhgyomorra leküldeni a nem egy pálinkát Pityu Atya feledhetetlen kis rigmusaira, hogyaszongya: "Mit mondott Ságvári Endre? Vegyük bé a szervezetbe!"
És mi engedelmesen bévettük...

Aztán ugye elkvártélyoztak bennünket - minket lányokat a már ismert kedves Marika házában - és míg odafele mentünk, reménykedve sutyorogtunk, hogy talán a házaknál lesz valami vacsora... Amikor aztán Marika konyhájában megint az üres asztal látványa fogadott, emlékeztek ugye arra is, hogy gondolatban szomorúan elkezdtük összedobni kinek-kinek a fél szendvicsét, marék mogyoróját, törött kekszét közös vacsora céljából?
Mert én azt a hangos ovációt, ami Marika kijelentését követte - "na megyek, megmelegítem a vacsorát" - azt sose fogom elfelejteni...
Na és mi volt a vacsora? Hát természetesen töltött káposzta.

(Fontos kordokumentum: Beni füle mögött az életlen kis alak a napon sütkérező Makk Attila...)

Nagyszeben

Utunk első állomása ez a gyönyörű város volt: Nagyszeben.
Amint majd látni fogjátok, én elsősorban az embereket igyekeztem fotózni illetve közzétenni, egyrészt mert számomra ez érdekesebb, másrészt meg ugyanarról a mennyezetkazettáról és csipkebokorról úgyis mindenki ezernyi pont ugyanolyan felvételt készít évről évre... :)
Arra is gondosan ügyeltem, hogy a felvételeken ne csak mindig kokojzás pohárral (és lila foggal) legyetek láthatóak, hanem igyekeztem megörökíteni az alkoholmentes (ritka) pillanatokat is... :)

Egyébként ha bárki nem ért egyet azzal, hogy a képe megjelenjen itt a világot jelentő interneten (amúgy ezt a blogot úgyse olvassa a kutya se), netán olyan a képe, amit sikítva tépne össze már ha papírképről lenne szó - jelezze nálam bátran, és természetesen rögvest eltávolítom a nemkívánatos képet.