Emlékeztek, mennyire éhesek voltunk, míg utaztunk Gelencére? És emlékeztek, hogy a buszban fölelevenítettük a két évvel ezelőtti csodálatos lakomát, mellyel Pityu Atyáéknál vártak minket, és megpróbáltuk kitalálni, hogy vajon töltött káposztával vagy töltött káposztával várnak-e idén minket?
És ugye arra a döbbenetre is emlékeztek, amikor éjjel tizenegykor megérkeztünk, és megláttuk az üres asztalt? No és éhgyomorra leküldeni a nem egy pálinkát Pityu Atya feledhetetlen kis rigmusaira, hogyaszongya: "Mit mondott Ságvári Endre? Vegyük bé a szervezetbe!"
És mi engedelmesen bévettük...
Aztán ugye elkvártélyoztak bennünket - minket lányokat a már ismert kedves Marika házában - és míg odafele mentünk, reménykedve sutyorogtunk, hogy talán a házaknál lesz valami vacsora... Amikor aztán Marika konyhájában megint az üres asztal látványa fogadott, emlékeztek ugye arra is, hogy gondolatban szomorúan elkezdtük összedobni kinek-kinek a fél szendvicsét, marék mogyoróját, törött kekszét közös vacsora céljából?
Mert én azt a hangos ovációt, ami Marika kijelentését követte - "na megyek, megmelegítem a vacsorát" - azt sose fogom elfelejteni...
Na és mi volt a vacsora? Hát természetesen töltött káposzta.
(Fontos kordokumentum: Beni füle mögött az életlen kis alak a napon sütkérező Makk Attila...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése